Gondolataim

Mindenkinek három élete van: a publikus élete, a magánélete... és a titkos élete. Szeretek úgy tenni, mintha egyedül lennék. Teljesen egyedül. Mondjuk a világvége vagy egy pestisjárvány után. Mindegy. Lényeg, hogy nincs senki, aki előtt meg kellene játszanom magam, aki elől el kellene rejtenem, hogy ki is vagyok valójában. Ez olyan felszabadító lenne. Megtanultam, hogy az időnként ránk törő sötétség bármikor felülkerekedhet. De arra is rájöttem, hogy ki tudom bírni. Le tudom győzni. És közben megerősödtem. Okosabb lettem. Jobb. Minden szép és jó az én kis világomban. Számtalan módon lelhetünk társra és ezernyi oknál fogva kötődhetünk egymáshoz, de hogy egy társulás működjön, nem csak be kell fogadni a másikat az életünkbe, de azt is el kell fogadni, ami fontos neki. Tudom milyen nehéz az álarc, milyen fárasztó. Csak én látok mögé, és nem ijedek meg tőle. (...) Mintha tükörbe néznék, ezért tartozunk össze. Ha hiszel abban, hogy Isten csodákat művel, akkor azon is gondolkodnod kell, hogy vajon akad-e a sátánnak is egy-két trükk a tarsolyában. Mindenki elrejti, hogy ki is valójában. Legalábbis néha. Néha úgy elrejtőzöl, hogy valakinek emlékeztetni kell, hogy valahol mélyen, még ott vagy... és van, amikor teljesen el akarod felejteni, ki is vagy. Álmodom. Azt álmodom, hogy a saját kis életem felszínén lebegek. Nézem, ahogyan kibontakozik, megfigyelem. Kívülálló vagyok, aki befelé néz. Nézd meg őket, nevethetnek, játszhatnak, olyan könnyen megy nekik. Én nem vagyok olyan, mint ők. Az életben nincsenek titkok. Csak olyan igazságok, amik a felszín alatt rejtőznek.Néha a társ talál ránk és bármennyire próbáljuk eltaszítani, addig harcol értünk, amíg rá nem jövünk, mennyire szükségünk van rá. Mindenkinek van takargatnivalója. Valami belső sötét dolog, amit nem akarunk, hogy meglásson a világ. Úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Szivárványba csomagoljuk magunkat. Ennél többet talán nem is tehetünk, mert az ilyen dolgok néha sötétebbek másokénál.Ha a szem a lélek tükre, akkor a gyász az ajtó. Amíg csukva van, elválasztja a tudást a nem tudástól. Ha nem törődsz vele, örökre csukva marad. De ha kinyitod és átmész rajta, a fájdalom igazsággá válik.