Szomorúság..

Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden tünemény reménytelen mulandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először is, az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül.Esőcseppek az arcodon , olyan, mintha az ég is veled sírna. Arcodról az eső lemosta tekinteted, szemedbe néznék, de már nem merek, szólnék hozzád és nincs szavam, te ott, én itt állok egymagam...Ami a legjobban fáj, azt sohasem érted. Csak állsz, tehetetlenül a romok fölött, ami megmaradt az álmokból, és nem érted. Nem érted, miért fáj ennyire, nem érted, miért hull a könnyed, nem érted, miért. Most szakadj meg szív, mosd el véreddel a fájdalmat! Igen, hisz itt már csak a vér, és a könnyek segíthetnek..! És amikor végre megfordulsz, hogy elfelejtsd a törmeléket és a rengeteg port, valami mindig visszahúz. Mintha éreznéd, miközben összeomlasz, hogy ezen a halott helyen még itt a béke, még itt rejtezik, csak meg kell találni, fel kell kutatni..! Reménykedve állnál neki, hogy összeszedd magad, hogy megtaláld az igazi. az egyetlen igazi lelki megnyugvást, ami vigaszt ad. Aztán megtalálod az összetört álmaid alatt a kettérepedt boldogságot, eltört. Benned is eltört vele valami. És akkor sírni kezdesz.Mondd, vártál-e már úgy, tudtad, hiába vársz, s mentél-e már úgy, mindegy volt, merre jársz, szóltál már visszahívón tűnő árnyék után, hagyták már kinyújtott kezed elengedve, sután, kérdeztél már tudva azt, nem felel senki sem, vártad-e már halk reménnyel a szép szót: kedvesem... Kívánta már arcod zápor verését, mossa le mindörökre nem akart könnyeid?

A két oldal

Mindenki titkol valamit, és mindenki társat keres magának a titkaihoz, hogy legyen egy cinkosa, akivel együtt cipelhetik ezt a terhet, aki néha megfordul és emlékezteti. Erre pedig a legjobb társ mindig egy idegen, mert egy idegennek elmondani a titkainkat kicsit olyan érzés, mintha egy letakart tükörben néznénk magunkat.Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.A férfiak árulásra vannak programozva. A kérdés csak az, hogy mikor árulnak el.Ahogy az érmének is két oldala van, az emberek is kétarcúak. Az egyiket a világ felé fordítjuk, a másikat megtartjuk magunknak. Kettősség, amelyet a fény és a sötétség egyensúlya tart fent. Mindannyian képesek vagyunk jóra és rosszra is. De csak azok igazán erősek, akik el tudják mosni a kettő közötti határokat.Letaglózó érzés a bűntudat. Megpróbálhatsz hátat fordítani neki, de hangtalanul mögéd lopakodik, hogy aztán elevenen felfalhasson. Egyesek azért küzdenek, hogy megérthessék saját bűntudatukat, mivel nem tudják, vagy nem akarják felvállalni bűneiket. Mások menekülni próbálnak előle, megtépázva ezzel lelkiismeretüket, míg nem marad belőle semmi. De én egyenesen a bűntudat felé rohanok. Belőle táplálkozom, mert szükségem van rá. Számomra a bűntudat egy a néhány vezércsillag közül, amely utat mutat a sötétségben.Szerintem a kíváncsiság jobb a szerelemnél. Mert ha egyszer már voltál szerelmes, tudod mit tehet veled ez az érzés. A kíváncsiság viszont nem ilyen. Amíg csak kíváncsi vagy valakire, addig akármit érezhetsz.Minden, ami történik, már eldőlt, és onnan nézve, ahol most állok, minden egy kerek egésznek tűnik körülöttem. Nem tudok tőle szabadulni, de teljesen a parancsának sem tudom alávetni magam.Én megpróbáltam. Megpróbáltam jó feleség lenni. Megpróbáltam bízni a férjemben, megpróbáltam mindent újrakezdeni. Igyekeztem. Még akartam is! Isten a tanúm, én próbáltam más ember lenni. Próbáltam jó ember lenni, de nem sikerült. Hiába próbálkoztam sok mindennel, az élet nem akarta úgy. Az élet talán azt akarja, hogy vergődjek, mint a partra vetett hal és még úgy is belém rúgjanak. Szóval maradjunk annyiban,hogy nekem nem áll jól a jó.Ahhoz, hogy megszerezz valamit, néha olyasmikről is le kell mondanod, amiket nagyon szeretsz.Ha valakit nagyon szeretünk, mindennél jobban hinni akarunk neki, még akkor is, ha már ezerszer hazudott azelőtt. Ahogy az érmének is két oldala van, az emberek is kétarcúak. Az egyiket a világ felé fordítjuk, a másikat megtartjuk magunknak. Kettősség, amelyet a fény és a sötétség egyensúlya tart fent. Mindannyian képesek vagyunk jóra és rosszra is. De csak azok igazán erősek, akik el tudják mosni a kettő közötti határokat. A gyűlölet sokban hasonlít a szeretethez. Nem befolyásolhatod. Nem küzdhetsz ellene. Egyszerűen csak el kell fogadnod, ha a hatalmába kerít.Az életünk éppen annyit ér, amennyire képesek vagyunk elviselni a sors csapásait, vagy amennyire képesek vagyunk felülkerekedni kimerültségünkön, eltűrni a fájdalmat, és tovább küzdeni, mindaddig, míg elérhetetlen távolra sodródik a cél. Élheted úgy az életed, hogy a férfiak uralkodjanak rajtad, vagy megtanulhatod irányítani őket.Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.A férfiak árulásra vannak programozva. A kérdés csak az, hogy mikor árulnak el. Vannak halhatatlan szavak. Régen elfelejtett vagy hamuvá égett szavak, amik újjászületésre várnak, mint a főnix, saját hamvaiból.Azt mondják, a hűség örök kötelék. Talán így van, de van egy kis gond. Hosszú idő, míg a másik bizalmát kiérdemeljük, de elég egy pillanat, hogy elveszítsük azt. Mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor kicsúszik kezünkből a gyeplő, mely eddig a biztonságot jelentette számunkra.A tanácstalan szív a kételyből és a zűrzavarból táplálkozik. Megkérdőjelezi az utadat, a módszereidet, és a motivációidat. Furfangos dolog a múlt. Néha kőbe van vésve, máskor pedig elmosódó emlékek halmaza. De ha túl mélyre ásol a mocsokban, ki tudja, milyen szörnyet ébresztesz fel? Letaglózó érzés a bűntudat. Megpróbálhatsz hátat fordítani neki, de hangtalanul mögéd lopakodik, hogy aztán elevenen felfalhasson. Egyesek azért küzdenek, hogy megérthessék saját bűntudatukat, mivel nem tudják, vagy nem akarják felvállalni bűneiket. Mások menekülni próbálnak előle, megtépázva ezzel lelkiismeretüket, míg nem marad belőle semmi. De én egyenesen a bűntudat felé rohanok. Belőle táplálkozom, mert szükségem van rá. Számomra a bűntudat egy a néhány vezércsillag közül, amely utat mutat a sötétségben. A gondolatainkat olyan egyszerű fegyverként használni ellenünk. A bensőnkben lakozó kétségek és saját bizonytalanságunk könnyű prédává tesznek minket. Vajon őszinték vagyunk magunkhoz, vagy csak mások elvárásainak akarunk megfelelni? És ha nyitottak és őszinték vagyunk, kiérdemeljük vajon az őszinte szerelmet? Elég bátrak leszünk valaha, hogy felfedjük legbensőbb titkainkat, vagy végül kiismerhetetlenek maradunk, még saját magunk számára is? Azt mondják, a bosszú hidegen tálalva a legjobb. De néha olyan meleg, mint egy tányér leves. Akit igazán megbántottak, csak kétféleképp találhatja meg újra a lelki békéjét: teljes megbocsátással, vagy halálos bosszúval.