Valahol ott vársz rám, túl a hallgatáson, túl a bús ősz ázott magányán, a Napba simuló felhőhasadáson, túl a dajkáló sugár aranyán. Valahol ott vársz rám, szelíd türelemmel csodavilágunk száz meséin túl, nyári éjjelekben rejtőző meleggel, mely öl puha, selymes emlékekbe hull. Valahol ott vársz rám minden esthomályban, minden derűs arc vonásain túl, minden szenvedélyes, olthatatlan vágyban, mely, mint forró láva föld méhébe fúl. Valahol ott vársz rám minden édes ízben hol a perc méze mindig visszacsókol, csöndet megszegő, Istent áldó hitben, hol leggyönyörűbb dallam angyalhangon szól.